11. Fejezet

Aki keres, az talál

 

Belevetettem hát magam, a végtelennek tűnő keresésben. Meg kell találnom Liliomot. Segítenem kell Paulonak. Segíteni, még ha tönkreteszem azokat is akik, nekem segítenének.
Gondolkozz Andrea. Hova vihette, egy gonosz angyal, Liot? Mi az a hely Rómában - ( Mert tuti nem ment el innen, különben nem tudna megölni engem ) - ahol rejtőzködhetnek?
Egyszerűen nem jut eszembe semmi. Kellene segítség valakitől. Asszem megvan még a száma. Előkaptam a mobilomat, tárcsáztam a számot.
-Háló? - mondta, a túloldalról. Rekedt, és fáradt volt hangja.
-Leonardo a közeledben van? - kérdeztem szárazon.
-Nem. Ő éppen, sír a szobájában, és a nevedet kántálja. - morgott.
-Valóban? Ó istenem, mit tettem. - sütöttem le szememet.
-Nem mondok semmit neki, de te mondjad miért hívtál?
-Segítesz nekem? Együtt kieszelhetnénk, hova vitték. - akadtam meg. - Hova vihették Liliomot.
-Az ki? - nevetett.
-Egy barátom. Az ő testvére esküvőjén voltunk Leoval.
-Igeen, így már minden világos. - hangja éles és gúnyos volt.
-Tényleg? Akkor segítesz? Jó gyere a.. - szakított félbe.
-Dehogy. Fingom sincs ki az, te úgy is rég harcoltam. És kell, hogy erősödjek.
-Gyere a házam elé, fél óra múlva. Armadio num. 5 a cím. Kint várlak.
-Rúgjunk, seggbe pár gonosz angyalt. - hangja izgatott volt.
-Honnan tud.? - és lecsapta.

Nos, most már volt segítségem. Remélem megbízhatok úgy benne, hogy nem fog melléje érkezni egy szőke magas árnyvadász. Talán nem mond semmit. Nem is ismerem eléggé..
Nekem nincsen harci öltözetem, amilyet Leo viselt első találkozásunkkor.
Még is az a vágy hajtott, hogy csábító végzet asszonya legyek, elrejtve a rettegésemet.
Felvettem hát, egy fekete bőrgatyát, amit még, a volt szomszédom hagyott rám, miután férjhez ment. Szóval a bőrnacihoz egy szürke pamutpólót vettem, és téli bakancsomat. Nem volt vastag, sem meleg, de eléggé stílusos. Kiengedtem hajamat, és egy francia fonással félre tűrtem. Egy kis vörös rúzs, ami bár nem én vagyok, de jól nézett ki arany bőrömön.
 Már majdnem úgy néztem ki mint egy árnyvadász. Sugalltam a magabiztosságot. Addig amíg nem találkoztam a cseppet sem így kinéző Johannával.
Ő kábé 15 centis magassarkút viselt, lebegő szoknyával, ami elől rövid, és hátul a földet súrolja.
Dús keblei kint levegőztek, és ok, ok nélkül is összehúztam magam, még jobban megszégyenülve.
-Ez a harci szerelésed? - kérdeztem tőle.
-Igen. A mottóm, hogy ölni csak gyilkosan szépen lehet. Meg amúgy szoknyában jobban mozgok. - bőrkabátja belsejét felém fordítva mutatta a sorba helyezkedő pengéket.
-Ezek mik? - néztem rá.
-Ezek a szeráf pengék. Az árnyvadászok legfőbb segítsége, ahhoz, hogy árnylényeket lehessen ölni. Csak súgd meg a nevét, és társad lesz a harcban. Veled együtt fog küzdeni. - előhúzott egyet, pont úgy nézett ki, ami Leo kezében volt, amikor megtámadott Ethan.
-Káin. - suttogta a kardnak, mire az felcsillant, és kékség vette kerül, az üveg tőrt.
-Szép. Én is kapok? - kérdeztem.
-Még nem. Nem vagy elég képzett. Remélem azért nálad van az irónod.
-Igen. - mutattam a hajamba lévő hajtűre. - Bármit, bármikor megtudok alkotni.
-Ez lesz a fegyvered. Vedd elő, és csinálj belőle GPS-t.
-Azt, hogy kell? - néztem rá, egyik lábamon állva a másikra.
-Rajzolsz egy kereső rúnát, és közben a tündérre gondolsz. Vagy valami közösre. Valami információra ami elvezethet hozzá. Ennyi az egész. - libbentette meg könnyedén Káint, és vissza tette.
-Nem tűnik nehéznek. - Elővettem hát hajamból az irónt, és a jobb csuklóm sarkára rajzoltam a jelet. Életemben nem láttam, de ujjaim tudták a dörgést. Most következet a gondolás. ÁÁá. Felettébb mulatságos lehettem Johannának a helyzet. Nem jutott eszembe semmi.
-Csukd be a szemed. - mondta, és én követtem szavát.
-Most képzeld el Lizot, vagy ki a csudát.
-Lio. - javítottam ki, aztán elnémulva mélyültem el gondolataimba. Az étterem. Lila öltöny és csokor nyakkendő. Á megvan. - Nincs senkim. Halottam hangját. - Megvan! - pattant elő szemem, lábaim indulni is akartak már. Nem fogtam magam hát vissza.
-Tudom, hol lehet Lio. - mosolyogtam, és megragadtam Johanna kezét. Ő követett, és rohantunk, a GPS lábaim után.
Túl egyszerű volt. Túlságosan is egyszerű...

Megérkeztünk egy raktár ajtajához.
-Ilyen létezik? - nézett rám Johanna.
-Úgy tűnik. Te menj előre. Első a biztonság. - nevettem.
-Ha-ha. Tényleg vicces, csak éppen kardot sem tudsz használni.
-Nem lesz akadály. - dacoskodtam.
Johanna belökte az ajtót, mire ő hasra esett. Egy hatalmas raktár volt az ajtó mögött. Pár két méteres polc, és egy targonca. Falai szürkék, és kopottak voltak. Pont ideális hely rejtegetni valakit. Elsuttogtam Káin nevét, és fegyverem vakító kékre váltott.
-Biztosra veszem, hogy itt van. - suttogtam ezúttal Johannának.
-Nekem is van egy sejtésem. A nyomkövetők nem mindig megbízhatók, de ez a hely. Érzem.. - és tovább mentünk belülre. A targonca mögött, volt egy szék. És ki volt megkötözve azon?
Na ná, hogy Liliom. Még egy kacajt halottam, és hirtelen minden. MINDEN elsötétült...
Leütöttek.