2014. március 13., csütörtök

6. Fejezet

Meghalsz vagy élsz

 

Reggel hat óra lehetett. Az ébresztő órám csörgött, mire fáradtan lenyomtam, és kicsit később már felültem az ágyamra. Tegnap este kaptam meg az ágyneműmet a tisztítóból, és éreztem a selymes puhaságot amit annyira imádok a frissen mosott dolgokban. Ahogy hozzá simult bőrömhöz, az megnyugtatott, mintha anyai kezek simogattak volna..
De gyorsan elfelejtettem mindent, mert kábé félórája merengtem a paplanomon.
-Elfogok késni. - Mondtam ki hangosan gondolatomat. Sosem készülök az utolsó percben. Inkább előbb felkelek, és elkészülök, mint, hogy az utolsó percre hagyjak mindent.

Megittam a reggeli erdei gyümölcs teámat. Lábamat kezeim közé húzva néztem ki az ablak párkányon. Vajon látok e tündért, vagy egy angyalt? Lehetetlennek hittem, de tegnap találkoztam két igazán markáns tündér sráccal. Gondolkodtam azon, hogy talán fel kéne hívnom Leot, mert szeretnék találkozni vele. Csak látni egy percre. Érezni az érintését. Belenézni a szemébe....
-Anyám, már megint elmerengtem. - Pattantam fel és felvettem kedvenc dolgozó ingemet és egy fekete farmert. Elég slamposan öltözködöm, de nem nagyon adok mások véleményére, max egy ember akiért változnék..

A meló uncsi volt mint mindig, viszont ma kaptam fizetésemelést a sok munkáért amit nem értek hisz mostanában csak bemegyek aztán ki. Többszöri óvást is kaptam a főnöktől, de hát mit tehetek? Az életem  180° - os szögben változott. Nem gondoltam volna, kiskoromban, hogy ilyen érdekes életem kezdődik. Hála apámnak. És Leonak. Hiányzik apa.. Hiányoznak a meséi.. 

*****

Arra gondoltam mi lenne ha elmennék Leo munkahelyére és vinnék neki egy kis ebédet? Annak biztos örülne. Elszaladtam egy kínai büfébe, és utána felszálltam hát a metróra és siettem a bár felé.  Beléptem a már ismerős helyiségbe ahol csak egy embert láttam. ( Nem egy forgalmas hely ).
-Szia, le mehetek? - kérdeztem a takarítótól.
-Herdale nincs itt ma. Még ma nem is volt itt. Keresd a lakásán. - Ajánlotta a takarító.
-Köszönöm. Akkor viszlát. - Köszöntem el tőle.
Kiléptem az ajtón. Hol keressem? Hát az intézetbe. Tényleg, milyen buta vagyok. És apropó mi az, hogy Herdale? Ez valami álnév? Röhej...
 

Az Intézetnél*

Kopogtattam az ajtón mire Johanna nagy örömömre kinyitotta az ajtót. Nem tűnt túl jókedvűnek.
Mint aki nem örül, hogy most itt vagyok.
-Szia. Hozzám jöttél? - mosolygott rám.
-Nem, bocsi, most Leohoz jöttem. Itthon van ? - kérdeztem.
-Igen. - habozott. - Fent van a szobájában. Felkísérlek az emeletig onnantól neked kell menned. És ígérd meg, hogy egy életre megjegyzel minden helyet mert már unom, hogy mindenhez én kellek.
-Ígérem. Nos induljunk. - léptem be.
Egymás mellett haladtunk fel a lépcsőn. Hosszú lábai ceruzaként hatottak az én elem nagyságú lábaimhoz képest. ( Szép hasonlat.) 

-Egyenesen mész és balról az első ajtó. Ha beszéltetek kérlek gyere a társalgóba. Szeretnék beszélni veled, mint nő a nővel.
-Rendi, és köszi. Majd jövök. - És elindultam.
Az ajtó kilincsén egy vastag törlőkendő akaszkodott nem értettem, hogy miért?!
Lassan benyitottam és bekukkantottam. Hát rohadtul nem kellett volna...
Leo éppen a kanapén ült és egy sötétbarna hajú lány ült rajta lovagló ülésben. Testük egymáshoz simult és ha nem lett volna rajtuk ruha talán elkezdenek lángolni. A lány úgy csókolta mint aki éppen felfalná. Mohón nyeldeste Leo nyelvét és engem elöntött az undor.
-El is mehetek ha nem zavarok. - Mondtam hangosan csípőre tett kézzel kettejüknek.
Leo lelökte magáról a lányt és felállt. Rendbe szedte magát és megszólalt:

-Mit keresel itt? - Mondta igen gyötrelmes hangon.
-Csak gondoltam hozok ebédet, de látom rosszkor jöttem. - Mutattam a zacskónyi kajára. - Ne haragudjatok ha bármit is megzavartam. Bocsáss meg. - Halkultam el és egy pillanat alatt már az emeletről rohantam lefelé.
Át futottam több folyosón mire elértem az aulát. Johanna a falnak támaszkodva egy irónnal játszadozott. Sima pálca formája volt.
-Te tudtad, hogy ott a csaj ugye? - néztem rá pirult arccal.
-Igen, de még is, hogy mondhattam volna el, egy másik lány van vele éppen. Sajnálom. - mondta.
-Én is. Szia. - Léptem el mellőle. Még halottam, ahogy mondta: -Beszélni szerettem volna veled! - de nem érdekelt. Csak el innen, valami nyugis helyre ahol nem aláznak porig.

Már öt óra körül volt és még mindig jártam a belváros eldugott helyeit, szinte szándékosan keresve a bajt. Egy cicát láttam meg a sarkon, és gondoltam megsimogatom. Hát nem sikerült a közelébe férkőznöm. A kis mocsok tovább szaladt és egy sikátorba el is tűnt.
-Most megy vagy. - kaptam el mire ő fújt rám egy kicsit, de hamar megadva magát elkezdett dorombolni, érintésemre. - Szép kis fickó vagy te mondhatom. Te is csak kihasználod a nőket aztán eldobod ha úgy tartja kedved.
A macsek felnyávogott, és egyben halottam egy zörejt. Lassan kezdtem levegőt venni.
-Remélem csak te vagy itt pajti. - Magyaráztam neki. Megállt bennem az ütő. Éreztem, itt semmi sincs rendben.
A hátam mögött valami leugrott a tetőről. A kis barátom elugrott a kezeim közül, a valami morgására. Ismétlem az a valami úgy morgott mint egy véreb aki három hete nem ebédelt. Kezdtem bepánikolni, és szép lassan megfordultam a lény felé.

Egy hatalmas ezüst szőrű farkas tornyosult előttem. Szeme vörös volt, és szájából lassan csurgott a vér szépen le a földre, pont a mancsa alá. Melső két lábát mozdította felém, és közelebb lépett hozzám, így most már azt a szagot éreztem amit akkor érez az ember ha a kutyája a vízben volt. Ázott kutya szag..
-Szép kutyus. Okos kutyus. - Kerestem a szavakat, és meglepően szépen beszéltem vele.
Vérfarkas vagyok nem házi öleb. Halottam egy hangot a fejembe.
-Mit akarsz tőlem? - néztem rá riadtan.
A véredet Romano lánya. Harapott egyet a levegőbe és egy szempillantás alatt rám vetette magát.

Éppen mellé bukfenceztem és kapcsoltak árnyvadász agysejtjeim. Egy gyors mozdulattal letéptem a mellettem lévő kuka fedelét és egy határozott mozdulattal, rácsaptam a farkas jobb melső lábára. Az nyüszítve felkapta és pár másodpercig regenerálódva lefagyott amíg én előkaptam az irónomat és egy minutum alatt rajzoltam valami rúnát, amit a kezeim maguktól rajzoltak. Egy szem, aminek a  szemgolyó közepén egy kereszt volt.
Már eléggé kiszenvedve magát újra támadott. Új taktikáját kihasználva megragadta nadrágom szárát és maga felé húzott. Fogtam a kuka fedőt, és újból rácsaptam, ezúttal a fejére. A fém fedő sistergett a bundáján. Megismételtem és addig ütöttem amíg elengedett és felugrott a tetőre.
-Talán elmenekült. - Biztattam magamat és feltápászkodtam. Azért még szorosan fogtam a fedőt, ami nagyszerű fegyvernek minősült.
Elindultam a sikátor széle felé, ki ebből a szűk helyiségből, mikor megint lihegést halottam és a farkas pontosan a fejem felől leugrott, rám. Bevertem a fejemet és éreztem, hogy itt a vég. Megöl egy hold fia. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy ő egy vérfarkas.
Még gyorsan egy segítséget kiáltottam és lehunytam a szememet.
Istenem. Add, hogy apámmal lehessek a túlvilágon és, hogy Leo boldogan élje le a furcsa életét. Nélkülem..
Mikor már azt hittem, hogy a túlvilágon vagyok, kinyitottam a szememet és Leot láttam a mellemnél, egyik kezében egy kard volt, ami kéken fénylett, és a farkas felé mutatta. Másik kezével megragadott és konkrétan kihúzott a farkas alól. Megragadta a derekamat és felkapott maga elé.
Úgy futott mint aki a halál elől menekül. A farkas már végleg elengedett minket, és nem támadt újra.
Mikor már biztonságban voltunk, kinyitottam szememet és láttam, hogy Leo a metró aluljáróban sétált egy éppen induló szerelvény felé.
-Mit történt? - kérdeztem tőle kábán. - Miért nem ölted meg azonnal?
-Nem ölhetek vérfarkast. Köt a szövetség, velük. Előbb is jöhettem volna. Sajnálom, hogy megbántottalak. Sajnálom, hogy miattam kerültél ilyen helyzetbe. Minden az én hibám. - hangja olyan volt mint egy kisfiúé.
-Kérlek ne legyen ilyen több! - mondtam neki.
-Hogy soha ne legyek más lánnyal? - nézett rám csillogó szemmel.
-Ha kérhetem ezt akkor igen. Főleg akkor, mikor valaki végre közeledne hozzád. Ne taszítsd el ilyen bugyuta kanos tettekkel.
-Tetszeni mi, ha kolostorba vonulnék? - mosolygott a kétségbeesés kettősével.
-Csak akkor ha én is ott lehetek.. - Mondtam, mire szokásosan megfeszült a teste. Izmai görcsösen merevedtek szorításomba.
-Most metrózni fogunk? - kérdeztem sejtelmesen.
-Igen. Csak amiatt, mert nem akarom, hogy újra össze fussunk a kis barátoddal. Nem értem, hogy sikerült sérüléssel megúsznod? - lépett a vagonba, és még mindig a karjában voltam. És így állt velem teljes tíz percen át.
-Le tehetnél. - Mondtam unottan mert már nem éreztem a lábamat.
-Nem akarom. - Vonta meg a vállát.
-Kicsit kínos ez így. - Nevettem.
-Nem érdekel... Had nevessenek..

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése