3. Fejezet

Ave Maria Virginitas

(Üdvözlégy Mária Szüzesség)

  -Szia. Beszélhetnénk? Bejöhetek? - léptem oda hozzá, félve, hogy mit kapok feleletre.
-Ha már ide toltad a képed egy titkos helyre, és a húgom meg teljes nyugodtságban ajtót nyitott és ide vezetett, hát hogyne. Fáradj beljebb.
-Honnan tudod, hogy ő volt? - kérdeztem.
-Ne légy ostoba. Mindent tudok. Nem tűnt fel? Azt is tudom, hogy miért jöttél. - Felelte.
-Tényleg? Akkor mond el miért jöttem? - makacskodtam.
-Mert mindent megakarsz tudni amit az apád nem óhajtott elmondani. És már most elmondom, hogy én nem fogom elmondani. Tegnap elszakadt minden. Nem érdekel. - Mondta. Még babrált egy kicsit a kardal aztán letette az asztalra, és rám nézett.
-Hát gyorsan megváltozott a véleményed az biztos. - Zavarodtam össze. - Apának igaza volt. Nem vagy beszámítható, de ide nézz rám Leo. - És megfogtam kezeit, és szemét szememhez parancsoltam. - Nem hagyom, hogy csak úgy eltűnj az életemből. Nem akarom. Te talán segíthetnél, hogy én is tanító lehessek, és megtanuljam a dolgokat, mint az apám, mert ő is ezt akarná. Tudom, hogy megkérne erre. Főleg ha szeretett.
-Kizárt, hogy olyan legyél. Nem tudsz már olyan lenni. Túl öreg vagy. Ahhoz hosszú évek kellenek mire megtanulsz egyáltalán irónt használni. - Mondta.
-Tényleg így gondolod? - néztem rá, és elővettem a zsebemből ami az övé volt. Elővettem és elkezdtem ugyanazt a jelet átmásolni a másik alkaromra pontosan a csuklóm aljától a könyökömig. - Most lássuk ki a béna!?
A jel gyönyörűen égett a bőrömön és az irón hegye csak úgy sistergett az ujjaim között.
-Most elmondom az igazságot, rólad, magamról és amit apámról gondolok.
-Miért teszed ezt? - gyengült el a tekintete, és kék szemei már nem szórták a lángokat. Sajnálkozó szomorúságot láttam bennük, de nem érdekelt. Folytattam.
-Szóval. Tudom, hogy nem az emberek az egyetlenek ezen a világon. Apám őket tanította és az ő világukban élt. Ezt elfogadtam és büszkén akarom viselni a címet. Én is tanító akarok lenni.
És itt jössz te aki mindezt valóra váltja nekem, mert láttam, mire lennél képes értem, vagyis gondolom, hogy megtennéd. És érzem...- Halkultam el. - Én... Én mikor megláttalak a bárban éreztem a meleg szeretetet ami áradt belőled, és a szemeidből. A fejembe ragadtál. Ahogy rám néztél, nem én babonáztalak meg, hanem te ..... Te voltál aki olyan erős kulcsot nyitott a szívemhez amit most valahogy nem tudok bezárni. Elveszett a kulcs és soha többé nem fog bezárulni. Én érzek irántad valami el nem mondhatatlan vágyat, amitől szét megy a fejem és érzem, hogy nem szabadulok, ha csak nem vagy mellettem. Ez olyan furcsa, mert csak tegnap találkoztunk. Beteges egy gondolat, tudom, de valós. Pedig nem is értem miért, mert még egy kedves szavad nem volt hozzám. Utálom a nyálas szerelmi dolgokat, de így van. Ez az igazság. -
A szavak csak úgy zúdultak az ajkaim közül. Leo lefagyott és tág szemekkel rám meredt.
-Ez így van? - kérdezte fanyarul.
-Szerinted? - lihegtem, a testem lángolásától. Ahogy szemei bele égettek testembe.
-Nem tudom, de ez nem normális. Te nem vagy normális. - Felállt. - Ahogy én sem vagyok az.
Ide figyelj. Én nem tudom miért de nem érzek irántad semmit. Elmúlt az átok amit rám zúdítottál. Ennyi volt. Eddig tartott. Megtörtént, de elmúlt. Kész vége. - Mondta.
-Nem csináltam semmit! Értsd már meg az istenért!. - Kiabáltam.
-Nem táplálok irántad semmi gyengéd érzelmet, de megígérem, hogy nem leszek szemét és nem hagyom, hogy egyedül nézz szembe a  világommal. Meggyőztél az előbbi tetteddel.  Segítek változni. És kicsi lépésekkel de megtanítalak élni. - És elvette a kezemből a kulcsot. - Ez az enyém, és most szerintem menned kéne még elintézni valami nagyon fontosat.
-Mit? - néztem rá könnyes szemmel.
-Szakíts a barátoddal. Nem fogsz megbirkózni, hogy titkaid vannak előtte. Na menj! - és kezét hátamra tapasztotta, végül kilökött az ajtón.
Sírjak vagy nevessek? Ekkora pofára esést még nem baszott Európa... (bocsánat  kifejezésért).
Kiöntöm a szívemet ennek a fiúnak és így hálája meg?? Kiküld a szobából. Ja nem, kirúgott, kilökött. Kell még több szinonima? Pedig ölelkezve kellett volna sírnunk egymás karjában, és egymásról énekelnünk. Vagyis a filmekbe ezt szoktam meg. Kurvára fáj az igazi élet... Bezzeg ha egy fekete hosszú hajú "bomba nő" vallott volna be mindent neki, tuti lefekteti első pillantásra, de én ugye nem vagyok se bomba nő, se fekete, se magas a csöpp százhatvanöt cm-el. Nem vagyok modell alkatú, az átlagon felüli hatvannyolc súlyos kilómmal. Nem járok sportolni, inkább a könyveket bújom és szórakozni sem járok minden nap. A barátom...
Na róla ne is beszéljünk... 

-Mindent megbeszéltetek? - kérdezte egy árnyék amint leértem az aulába.
-Persze. Minden tökéletesen ment. - És megöleltem. Nem tudom miért, de megöleltem. - De most mennem kell.
-Megadod a számod? - kérdezte tőlem.
-Persze. - És számot cseréltünk. - Na most már tényleg mennem kell. Szia.
-Sziooo! - köszönt el Johanna.

Kiléptem a bár ajtaján, és mentem dolgozni keserű ízzel a számban. A napom további része halál unalmas volt, és érdektelen:

• Eladtam 4 könyvet. 1 sci--fi regényt. 2 szakács könyvet,és 1 romantikus drámát.

• Megebédeltem a bolt melletti olasz gyors büfében.

• Össze vesztem egy vevővel. Mert ő szerinte nincs elég ingyen könyvjelző.

  És itt jön a nap fénypontja, mert Justin jött értem a meló után.
  -Szia. - Ölelt át.
  -Milyen volt az istentisztelet? - kérdeztem tőle, már mikor beszálltunk a kocsiba.
  - Három embert őrizetbe vettek mert el akarták lopni bálvány szobrokat. Nincs pénz.
  -Szörnyű világban élünk. - Gúnyolódtam.
  -És neked milyen napod volt? - nézett rám. - Mintha egy kicsit meggyötört lennél. Minden rendben? - kérdezte.
  -Hát tudod, semmi sincs rendben. - Feleltem véletlenül.
  -Hogy érted ezt? - kérdezte. - Valami baj van? Talán nem jó a sex? -kérdezte ismét, de már megrémülve, arckifejezésemtől.
  -Dehogy is. Nem azzal van a gond, hanem csak, hogy nem bírok magammal. Teljesen felfordultam, vagyis nem én, hanem az életem. Figyelj Justin tudom, hogy már lassan két éve együtt vagyunk, de nem jutottunk se előre se hátra. Elegem van az unalomból, és belőled. - Néztem a szemébe. - Én másra vágyom már. Nem szeretnék tovább veled lenni. Remélem megbocsájtasz, de soha többé ne találkozzunk. ez lesz a legjobb megoldás mind kettőnknek. - Böktem ki az igazságot.
  -Kinek? Kinek lenne ez jó megoldás? Csak te akarod ezt, csak neked lenne jó. - Nézett rám.
  -Nekem. Neked lehet, hogy nem, de én boldog leszek ettől, és tudom rossz embernek tűnök ez után, de már nem érdekel. - Mondtam.
  -Mennyire önző vagy. - Szemeiből könnyek csillogtak de jól tartották magukat, nem potyogtak le. Erős volt ő ahhoz, hogy ne alázkodjon meg. Főleg nem egy nő előtt. Végül megszólalt: - Most miért sírsz? - kérdezte.
  -Én nem sírok. Te fogsz mindjárt sírni. - Nevettem kínomban.
  -Már nem is akarsz velem barátkozni sem? Mint barátok? Haverok? Néha, találkozunk meg ilyenek?
  -Nem. Felejts el örökre. Ö.R.Ö.K.R.E. - És kiszálltam a kocsiból.
  -Ég veled Justin. - És a lehúzott ablakon keresztül meg pusziltam.
  -Miért teszed ezt vele? - suttogta, de nem válaszoltam, csak megrándítottam válaimat. Szörnyeteg vagyok...
  Justin beletaposott a gázba, és olyan gyorsan tűnt el az utcából, mint aki menekül az ördög elől. Akkor láttam utoljára....